Bemutatkoznak alapítóink
Berendezéseink fejlesztésének alapgondolatai
Berendezéseink fejlesztésének alapgondolatai
Befektetési felhívás
 
 







Alapítók




Csefkó Pál Tamás
Kutató - fejlesztő - feltaláló


           

     1984-ben kezdtem el energiakutatásaimat, és ebben az évben építettem meg első saját invertereimet, melynek folyamatos fejlesztésével jutottam el a jelenlegi készülékemig. Nikola Tesla utáni rajongásom az 1980-s évek végén erősödött meg bennem, mindig szerettem volna csodálatos és maradandó dolgokat alkotni mint Ő.
  1998-ban saját üzletet nyitottam,
Megahertcz műszaki kereskedés néven,   2001-ben alapító tagja voltam a Tesla klubnak, ahol másfél havonta találkozunk, és a Tér Energetikával, kapcsolatos berendezésekkel foglalkozunk, és megvitatjuk működésüket.
  2002-ben Megalapítottam az
Energitech Egyesületet, ahol háromhetente találkozunk, előadásokat és bemutatókat tartunk, az egyesület célja, hogy összefogja a Magyarországon lévő feltalálókat, fejlesztőket, illetve a technikai újdonságok után érdeklődő embereket, és a gyártás érett berendezéseket a gyártáshoz segítse.
  2002-ben megalapítottam a
Fluxus szövetkezetet melynek elnöke voltam, majd később átalakult Fluxus Kft-é melynek ügyvezetője lettem.
  2003-ban a kifejlesztett és gyártásérett berendezések gyártására a Future 2003 Kft-t lett megalapítva.
  2004-ben az újabb találmányaimhoz a
CSP ENERGY Ltd. angol cég német befektetőkkel alakult meg a nemzetközi piacon való részvételhez.
  2005-ben a Magyar Szabadalmi hivatal éves jelentése közzé tette, hogy az országban a legtöbb szabadalmat én Csefkó Pál Tamás nyújtottam be 2004-ben, ami az interneten is megtekinthető.
  2009-ben megalapítottuk az O.YES.USA Llc. Amerikai céget, nemzetközi cégtársakkal melynek jelenleg is az egyik ügyvezetője vagyok.
  2009-ben A 100 csoda kiállítás megmutatja, hogy milyen a mai Magyarország 100 sikeres fejlesztése, találmánya. A nagy sikerre való tekintettel 6 hónapon keresztül volt látható, a kiállításon egyedüli induló voltam, aki 2 találmányt mutathatott be. Világszerte már több mint 1800 sikeres bemutatót tartottam a találmányaimról és kutatásaimról. Több országban ifjú Teslaként, vagy netán a reinkarnációjaként emlegetnek, remélem, egyszer megfogok felelni ennek a csodálatos névnek, és amit szimbolizál.

           

 
 
már magyarul van :)   not yet   noch nicht