Bemutatkoznak alapítóink
Berendezéseink fejlesztésének alapgondolatai
Berendezéseink fejlesztésének alapgondolatai
Befektetési felhívás
 
 







Alapítók




Csefkó Pál Tamás
Kutató - fejlesztő - feltaláló


  1967-ben születtem Budapesten. Kiváló szakmai eredményeimnek köszönhetően,
  1981-ben felvételi nélkül kerültem a 30.sz. Szakiskola és Technikus Szakközépiskolába, ahol
  1984-ben "elektronikai műszerész" szakképesítést szereztem.
  1984-1997-ig rádiótelefon szerelőként dolgoztam, több ízben indultam "A szakma kiváló ifjú mestere" vetélkedőn, első helyezéseket elérve.
  1986-ban a Budapesti Számítástechnikai Szakkiállítás első helyezettje lettem a legkisebb házi építésű számítógép megépítésével.

  1984-ben kezdtem el energiakutatásaimat, és ebben az évben építettem meg első saját invertereimet, melynek folyamatos fejlesztésével jutottam el a jelenlegi készülékemig. Nikola Tesla utáni rajongásom az 1980-s évek végén erősödött meg bennem, mindig szerettem volna csodálatos és maradandó dolgokat alkotni mint Ő.
  1998-ban saját üzletet nyitottam,Megahertcz műszaki kereskedés néven,   2001-ben alapító tagja voltam a Tesla klubnak, ahol másfél havonta találkozunk, és a Tér Energetikával, kapcsolatos berendezésekkel foglalkozunk, és megvitatjuk működésüket.
  2002-ben Megalapítottam az Energitech Egyesületet, ahol háromhetente találkozunk, előadásokat és bemutatókat tartunk, az egyesület célja, hogy összefogja a Magyarországon lévő feltalálókat, fejlesztőket, illetve a technikai újdonságok után érdeklődő embereket, és a gyártás érett berendezéseket a gyártáshoz segítse.

  2002-ben megalapítottam a Fluxus szövetkezetet melynek elnöke voltam, majd később átalakult Fluxus Kft-é melynek ügyvezetője lettem.
  2003-ban a kifejlesztett és gyártásérett berendezések gyártására a Future 2003 Kft-t lett megalapítva.
  2004-ben az újabb találmányaimhoz a CSP ENERGY Ltd. angol cég német befektetőkkel alakult meg a nemzetközi piacon való részvételhez.
  2005-ben a Magyar Szabadalmi hivatal éves jelentése közzé tette, hogy az országban a legtöbb szabadalmat én Csefkó Pál Tamás nyújtottam be 2004-ben, ami az interneten is megtekinthető.

  2009-ben megalapítottuk az O.YES.USA Llc. Amerikai céget, nemzetközi cégtársakkal melynek jelenleg is az egyik ügyvezetője vagyok.
  2009-ben A 100 csoda kiállítás megmutatja, hogy milyen a mai Magyarország 100 sikeres fejlesztése, találmánya. A nagy sikerre való tekintettel 6 hónapon keresztül volt látható, a kiállításon egyedüli induló voltam, aki 2 találmányt mutathatott be. Világszerte már több mint 1800 sikeres bemutatót tartottam a találmányaimról és kutatásaimról. Több országban ifjú Teslaként, vagy netán a reinkarnációjaként emlegetnek, remélem, egyszer megfogok felelni ennek a csodálatos névnek, és amit szimbolizál.

  Találmányaimmal és fejlesztéseimmel egy jobb jövő elérését tűztem ki célul, elsődlegesen az energia szektort céloztam meg, hogy minél jobb, és energiatakarékosabb berendezések készüljenek az emberiség számára.

 
 
már magyarul van :)   not yet   noch nicht